🕯️ Tökéletes Pár Bevonása & Párkapcsolat Erősítő Gyertya
Ez a gyertya a szerelem energiáját hordozza: segít bevonzani a tökéletes párt, vagy megerősíteni a meglévő kapcsolatot. Támogatja az érzelmi kötődést, a bizalmat és a harmóniát.
✨ Energiái támogatják:
• az új szerelem bevonzását,
• a meglévő kapcsolat elmélyítését,
• a bizalom és az őszinteség erősítését,
• a szívcsakra tisztítását és megnyitását.
⚠️ Fontos tudnivalók:
• Előfordulhat, hogy a gyertya hatására a meglévő párkapcsolat felerősödik és elmélyül, de az is, hogy a felek útja különválik, ha a kapcsolat már nem szolgálja őket.
• Ha új pár bevonzására használja a gyertyát, akkor a gyertya leégése után általában fél – egy éven belül érkezik el a találkozás ideje, mert az Univerzum és a segítők ezalatt készítik elő az utat.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 16 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 percet hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (16.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a gyertya megnyitja a szívemet a szeretetre.
Bevonzza a hozzám illő párt, vagy erősíti a meglévő kapcsolatot.
Szerelem, bizalom és harmónia vezessen. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermekek és állatok ne legyenek a közelben.
Égetési idő: 16 nap
Ez a gyertya kifejezetten azoknak készült, akik lelki nehézségekkel, szorongással, pánikkal vagy depresszióval küzdenek. Segít elcsendesíteni a félelmeket, megnyugtatja a szívet és a lelket, és szeretetteljes energiával támogatja a mindennapokat.
✨🧚 Energiái támogatják:
• a félelmek, szorongás és pánik enyhítését,
• a depresszió okozta belső sötétség oldását,
• a szülés utáni érzelmi terhek feloldását,
• a belső béke és az életöröm újjászületését,
💜 Személyes üzenetem
Nekem is volt súlyos szülés utáni depresszióm, pánikbetegséggel együtt. Ezért született meg ez a gyertya: hogy azoknak adjon támogatást, akik most ugyanezekkel a nehézségekkel küzdenek. Szeretném, ha ez a láng erőt, békét és reményt vinne a lelketekbe. Ölelés 🫂❤️
💌 Üzenet anyukáknak❗️
Ha szülés után úgy érzed, hogy egyedül vagy a nehézségekkel, hidd el, nem vagy egyedül. Ez a gyertya azért készült, hogy támogasson, erőt adjon, és emlékeztessen arra, hogy a fény és a szeretet mindig veled van. ❤️
🧚😍Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják. Minden gyertyám 90% energiarezgéssel működik, a maradék 10% a te Hited / szereteted / reményed / szorgalmad! 😇♥️
👉 Aki meggyújtja a gyertyát, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti..
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 16 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 percig Hagyd égni, majd oltsd el.
• Az utolsó (16.) napon hagyd a gyertyát teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak, valamint köszönje meg neki a segítséget !
❗️✨ Minden gyújtáskor mondandó ige ✨❗️
„Ez a láng békével és szeretettel ölel át.
Oldja a félelmem, elcsendesíti a szorongást, pánikot
és újra életörömöt hoz a lelkembe. Úgy legyen.”
‼️Depresszió, szülés utáni depresszió, pánik és szorongás elleni támogató gyertya
Ez a gyertya nem egyszeri alkalomra készült. Mélyen hat a lélekre minden szinten és rétegben , segít feltárni és oldani a benned lévő blokkokat, érzelmi sérüléseket és feszültségeket.
A folyamat időt igényel, ezért a gyertya használata 4–6 hónapon keresztül javasolt, hogy a hatása teljes mértékben kibontakozhasson.
A használat időtartamát mindig te érzed akkor érdemes befejezni, amikor már valóban kiegyensúlyozottnak, nyugodtnak és teljesnek érzed magad, valamint nincs tünet kb 1 hónapig ! ‼️
Fontos :
✅Ha elkezdi a folyamatot, fontos, hogy ne hagyja félbe a gyertya használatát. A folyamatos alkalmazás elengedhetetlen, ezért minimum 4–6 hónapon keresztül javasolt az égetése a kívánt hatás eléréséhez. !
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
⏳ Utóhatás :
A gyertya energiája az égetés befejezése után sem szűnik meg, hanem még 6 napon keresztül aktívan dolgozik.
Így összesen 22 napon át támogatja a gyertyát meggyújtó személyt (16 nap aktív égetés + 6 nap utóhatás).
Égetési idő: 16 nap
Ez a gyertya az Elengedés, a Felszabadulás és az Újrakezdés Fényét hordozza.
Segít leválni azokról a kapcsolatokról, amelyek fájdalmat, érzelmi manipulációt vagy energetikai kötéseket hoztak az életedbe.
Tisztítja a szívcsakrát, oldja a múlt sebeit, és segíti, hogy újra önmagadra találj.
🔹 A gyertya lángja finoman, mégis határozottan dolgozik azon, hogy:
🔹 Elengedd azokat, akik lehúzzák az energiádat.
🔹 Felismerd a mérgező mintákat, és szabadulj meg a bűntudattól, félelemtől.
🔹 Visszaadja az erődet, amit mások elvettek tőled.
🔹 Megtisztítja a múltból hozott érzelmi kötelékeket, szívfájdalmakat, szenvedést.
🔹 Segít újra hinni az igaz, tiszta szeretetben.
🌿 Energetikai hatásai:
🔹 Elvágja az érzelmi és energetikai szálakat a mérgező személyekkel.
🔹 Megtisztítja az aurát a függőségek, fájdalmak és csalódások lenyomataitól.
🔹 Visszaállítja az önbizalmat, az önszeretetet és a belső békét.
🔹 Segít, hogy lezárd a múltat, és megnyisd magad az új kapcsolatoknak, lehetőségeknek.
🧿 Minden gyertyát kézzel készítek, természetes gyógynövényekkel, fűszerekkel, kövekkel és színekkel,amelyek az elengedés, a gyógyulás és a szeretet energiáit hordozzák.• A gyertyát én programozom be, hogy pontosan az elengedést és a szabadságot szolgálja.
👉 Aki meggyújtja a gyertyát, az lesz a gyertya gazdája!!
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 8 napon keresztül égesd.
• Minden nap 10–15 percig hagyd égni, majd oltsd el.
• A 8. napon hagyd teljesen leégni.
• A maradék Viaszt és kanócot temesd el a földbe, ezzel szimbolikusan elengeded a múlt energiáit is.
✨ MINDEN Gyújtáskor mondandó ige:
„E láng fényében minden kötés feloldódik,
minden fájdalom a semmibe hull.
Szívem szabad, lelkem békére lel,
A múlt elenged, a jövőm fényben él.
Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók:
• Mindig tűzálló felületen égesd vagy edénybe, mert a viasz szétfolyik!
• Ne hagyd őrizetlenül.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
Utóhatás:
A gyertya energiája még 7 napon keresztül Dolgozik az elengedésen, a lelki gyógyuláson és a szeretet újraépítésén.
Ez idő alatt segít, hogy megerősödj, és új szinten nyílj meg a béke és önszeretet felé.
Összesen 15 napig támogat a gyertya + védelem! 😇
Ez a gyertya a Test, az elme és az energia Közötti harmóniát állítja helyre.
Segít elcsendesíteni a fejben kavargó feszültségeket, lecsillapítja a túlműködő gondolatokat, és megszünteti a túlterheltségből fakadó energetikai blokkokat.
A Jó Isten gyógyító szeretetével és fényével dolgozik, hogy Enyhítse a fejfájás és migrén mögötti lelki és energetikai okokat.
✨ Segíti és támogatja:
• 🔹A fej és a korona csakra energetikai megtisztítását,
•🔹 A gondolatok lenyugtatását, az elme lecsendesítését,
•🔹 Az agyi vérkeringés energetikai harmonizálását,
•🔹 A stresszből, szorongásból, feszültségből eredő fejfájások oldását,
• 🔹A fényérzékenység, nyomásérzet és fejben kavargó zaj megszűnését,
• 🔹A belső béke és tiszta gondolkodás helyreállítását.
•🔹 A gyertya rezgése támogatja a mentális nyugalmat, a tiszta tudatosságot, és segít visszatalálni a belső csendbe, ahol a lélek pihenhet.
•🔹 Ez a gyertya segít enyhíteni és csökkenteni a migrén, valamint a fejfájás minden szintjén jelentkező fájdalmat — legyen az fizikai, mentális vagy energetikai eredetű.Lágy, gyógyító rezgése oldja a feszültséget, megnyugtatja az elmét, és segít visszanyerni a belső egyensúlyt és tisztaságot.
🧿 Minden gyertyát saját kézzel készítek, természetes fűszerek, gyógynövények, kövek és színek felhasználásával. • A gyertyát programozom, hogy pontosan azt az energiát közvetítse, amire a gyújtó személynek szüksége van.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertyaGazdája – Őt tisztítja, védi és gyógyítja a láng energiája.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 17 napon keresztül égesd.
• Minden nap 10-15 percig hagyd égni, majd oltsd el.
• Az utolsó napon hagyd teljesen leégni.
• A maradék viaszt és kanócot temesd el a földbe, ezzel visszaadva az energiát a Földanyának és az Univerzumnak.
Gyújtási ige:
„E fény oldja a fájdalmat,
Törölje a nyomást és a sötétséget,
Békét hozzon elmémbe és testembe.
Úgy legyen.”
👉 Ha másért gyújtod, az igétKétszer. Mondd el az illető nevével együtt!
⚠️ Biztonsági tudnivalók:
• Mindig tűzálló alátétre helyezd vagy edénybe, mert a viasz szétfolyik!
• Ne hagyd őrizetlenül.
• Ne égesd huzatban, gyermek vagy állat közelében.
Utóhatás:
A gyertya energiája az égetés után is fennmarad. Tovább dolgozik 5 napig.,Erősíti a szívcsakrát, harmonizálja a vérnyomást, és fenntartja a szeretet, béke és hála rezgését.
Összesen: 22 napon át támogat a gyertya!
Ez a gyertya a tüdő, hörgők és légutak teljes megtisztítására, gyógyítására és erősítésére készült.
Segíti a szabad légzést, oldja a mellkasban és torokban lévő energetikai blokkokat, és felszabadítja a légzéssel kapcsolatos belső feszültségeket.💚
☝️A gyertya energiája megtisztítja a tüdőt és a légutakat minden negatív hatástól, minden szinten és rétegben testi, lelki és spirituális síkon egyaránt.
Támogatja az oxigénáramlást, segíti a légzőszervek regenerálódását, és elűzi az elfojtott szomorúság, gyász vagy félelem energiáit, amelyek gyakran a mellkasban vagy a tüdőben tárolódnak.
🪷Energiái támogatják:
• a tüdő és légutak megtisztítását minden nehéz, pangó vagy negatív energiától
• a torok, mellkas és szív terének felszabadítását
• a szabad, mély légzés és életerő helyreállítását
• a testi–lelki megújulást, frissességet és vitalitást
• az érzelmi elengedést és a belső béke megteremtését
• a félelem, gyász és elfojtott érzések kioldását
• a mentális fáradtság és nyomás enyhítését
• a levegő elem erejének megerősítését – a könnyedség, szabadság és tisztaság energiáját
🧚Spirituális hatásai:
A gyertya fénye a légzésen keresztül kapcsolódik a lélekhez.
Minden egyes meggyújtáskor segít új életenergiát befogadni, miközben elengeded a múltból származó nehézségeket, betegségeket, fájdalmakat.
Megtisztítja a mellkas és torok energiacsatornáit, és harmóniát teremt a szív, a lélek és a légzés között.
Amikor a gyertyát meggyújtod, lángja finom, fehér–kék fényt bocsát ki, amely tisztító és gyógyító hullámokat küld a tüdő terébe. 😇
Ez a fény segít a könnyebb légzésben, a tüdő öngyógyító folyamatainak beindításában, és a szívcsakra kinyílásában is.
🔥 Égetési útmutató:
• A gyertyát 12. napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 5-10 percig hagyd égni, majd oltsd el.
• ❗️Az utolsó napon hagyd teljesen leégni. ❗️
• A maradék viaszt és a kanócot ásd el a földbe ezzel visszaadod a megtisztított energiát az Anyaföldnek és az Univerzumnak, akik fényben és szeretetben átalakítják.
🔆Minden gyújtáskor mondandó ige:
„Tisztán lélegzem, szabadon élek.
Minden fájdalmat és bánatot kifújok magamból.
A levegő megtisztít, a fény gyógyít.
Minden lélegzetem új életet hoz a testembe.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók:
• A gyertyát mindig tűzálló alátéten használd vagy edénybe mert a viasz szétfolyik ❗️
• Soha ne hagyd felügyelet nélkül égni.
• Gyermekek és állatok közelében ne hagyd őrizetlenül.
⏳ Utóhatás:
A gyertya energiája a 6 napos égetés után sem szűnik meg, hanem még további 6 napon keresztül aktívan dolgozik.
Ez idő alatt megerősíti a tüdő és a légutak energiamezejét, tisztítja a légzés csatornáit, és megőrzi a gyógyító, könnyed rezgéseket.
Összesen tehát 19 napon át segíti, tisztítja és támogatja a gyertya gazdáját
(6 nap aktív égetés + 13 nap utóhatás) + védelem arra a hónapra 🤗
⏳ Égetési idő: 6. nap
💫 Utóhatás: 13 .nap
🪷Ez a gyertya a test, lélek és szellem immunrendszerét erősíti meg, miközben védelmet nyújt minden betegséggel, gyengeséggel és negatív energiával szemben.
Tisztítja a test energetikai rendszerét, újraéleszti a fényt a sejtekben, és megerősíti az aura védelmét.
🔅Különösen ajánlott azoknak, akik legyengültek, fáradékonyak, vagy betegség után szeretnék visszanyerni erejüket és életerejüket.🔅
A gyertya energiája fényburokként veszi körül a gyertya gazdáját, miközben megtisztítja a tér energiáját, és megújítja a test és lélek vitalitását.🙏🏻
Hatása nemcsak fizikai szinten érezhető, hanem spirituális síkon is helyreállítja az egyensúlyt, harmóniát és erőt.💚
🔆 Energiái támogatják:
• az immunrendszer és a sejtszintű regeneráció megerősítését
• a testi-lelki gyengeség és fáradtság oldását
• a félelem, betegségtől való szorongás és negatív rezgések eltávolítását
• a fény és szeretet energiájának áramlását a testben
• a test öngyógyító erejének aktiválását
• a test, aura és tér energetikai megtisztítását
• a stabil, védelmező energiapajzs felépítését
🔥 Égetési útmutató:
• A gyertyát 11 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap kb. 5-10 percig hagyd égni, majd oltsd el.
• Az utolsó napon hagyd teljesen leégni.‼️
• A megmaradt viaszt és a kanócot ásd el a földbe, ezzel visszaadod az energiát az Anyaföldnek és az Univerzumnak, akik átalakítják azt fényben és szeretetben.
💚 Minden gyújtáskor mondandó ige:
„Testem és lelkem ereje helyreáll.
A fény védelmez és gyógyít.
Minden sejt bennem megújul.
Az életerő szabadon áramlik.
A fény pajzsa vesz körül, egészséges vagyok, védett vagyok. Úgy legyen!!
⚠️ Biztonsági tudnivalók:
• Mindig tűzálló alátéten használd vagy edénybe, mert a viasz szétfolyik!!
• Soha ne hagyd felügyelet nélkül.
• Gyermekek és állatok közelében ne hagyd őrizetlenül.
⏳ Utóhatás:
A gyertya energiája a 11 napos égetés után sem szűnik meg, hanem még további 8 napon keresztül aktívan dolgozik. Ez idő alatt megerősíti a védelmi pajzsot, harmonizálja az aurát, és tisztán tartja a teret.
🟢Összesen tehát 19 napon át segíti, támogatja és védi a gyertya gazdáját (11 nap aktív égetés + 8 nap utóhatás) és védelmet nyújt arra a hónapra 🙂🔆
⏳ Égetési idő: 11 nap
💫 Utóhatás: 8 nap
Ez a gyertya az emésztőrendszer, különösen a gyomor és a belek testi és energetikai tisztítását, valamint a belső béke helyreállítását szolgálja.
🔺Segít elengedni a feszültséget, a félelmeket, a dühöt és azokat a nehéz energiákat, amelyek a gyomorban vagy a belekben rekedtek meg.
🔸Energiája kitisztítja az emésztőrendszert minden negatív lenyomattól, fájdalomtól és megszálló energiától, helyreállítva a test és lélek harmóniáját.
🔸A gyertya a napfonat csakrával dolgozik, ez a test központi energiaközpontja, amely felelős az emésztésért, akaraterőért és érzelmi feldolgozásért.
🔸Tisztítja, regenerálja és védi a gyomor, a belek és a máj energiáit, miközben segíti a méregtelenítést és a lelki gyógyulást.
🪷Energiái támogatják:
• a gyomor és belek mély energetikai és fizikai tisztítását
• a bélgörcsök, puffadás, fájdalmak, feszültségek enyhítését
• a megszálló, idegen vagy negatív energiák eltávolítását az emésztőrendszerből
• az elengedést, méregtelenítést és érzelmi felszabadulást
• a belső nyugalom, béke és harmónia helyreállítását
• az energetikai védelem megerősítését a napfonat terében
🔥 Égetési útmutató:
• A gyertyát 10 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap kb. 5-10 percig hagyd égni, majd oltsd el.
• ❗️Az utolsó napon hagyd teljesen leégni.❗️
• A maradék viaszt és a kanócot ásd el a földbe, ezzel visszaadod a megtisztított energiát az Anyaföldnek és az Univerzumnak, akik átalakítják fényben és szeretetben.
✨ Minden gyújtáskor mondandó ige:
„Minden bennem tisztán áramlik.
A testem megnyugszik, a gyomrom és a belek békében vannak.
Minden fájdalom, szorítás és megszállás eltűnik.
A fény védelme alatt vagyok, megtisztulok és megerősödöm.
Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók:
• A gyertyát mindig tűzálló alátéten használd, vagy mélyebb edénybe, mert a viasz elkezd folyni!!
• Soha ne hagyd felügyelet nélkül égni.
• Gyermekek és állatok közelében ne hagyd felügyelet nélkül.
⏳ Utóhatás:
A gyertya energiája a 10 napos égetés után sem szűnik meg, hanem még 6 napon keresztül aktívan dolgozik.
Ez idő alatt a test folyamatosan tisztul, regenerálódik, és a gyomor-bélrendszer terében létrejön az egyensúly.
Összesen tehát 16 napon át segíti, védi és tisztítja a gyertya gazdáját! + arra a hónapra védelem 🧚💚
⏳ Égetési idő: 10. nap
💫 Utóhatás: 6. nap
Anyagcsere-aktiválás • Akaraterő • Érzelmi evés oldása • Napfonat erősítése
💚 Ez a gyertya nem csak fogyást támogat újraprogramozza a tested és a lelked kapcsolatát.
A túlevés, a nassolás, a falási rohamok, az érzelmi evés és a kitartás hiánya energetikai blokkokbólfakadnak.
A gyertya a test–lélek rendszer mind a 7 rétegén dolgozik, hogy visszaadja:
✨ az önkontrollt
✨ a motivációt
✨ az akaraterőt
✨ és a könnyedség érzetét
🌟 HATÁSA 7 SZINTEN .
1. Fizikai test szintje:
• gyorsítja az anyagcserét
• csökkenti az étvágyat és az érzelmi evést
• tisztítja a májat, epét és emésztőrendszert
• megszünteti a „nehéz test” érzetet
• segíti a zsírok lebontását és az emésztési tüzet
2. Érzelmi test:
• oldja az érzelmi evést kiváltó hiányokat
• csökkenti a stressz miatti evési késztetést
• stabilizálja a lelki ingadozásokat
• megerősíti az önszeretetet és önbizalmat
3. Mentális test:
• tisztítja a negatív gondolkodásmintákat
• segít fókuszálni a célra
• az „úgysem sikerül“ programot feloldja
4. Energetikai Test :
• aktiválja a napfonat-csakra erejét
• égeti a régi energetikai súlyokat
• erősíti a döntéseid tisztaságát
5. Asztrál test:
• oldja a múltbeli kudarcérzet lenyomatait
• megszünteti a „nincs elég erőm” blokkokat
6. Fénytest:
• magas vibrációt hoz létre a tested körül
• segít belépni a „könnyű testállapotba”
7. Lélek szintje:
• visszaadja az önértékelést
• feltölti a belső erőt
• lezárja a falás és önbüntetés energetikai gyökerét
✨ Milyen változásokat fogsz észrevenni?
• csökken a nassolási vágy
• könnyedebb mozgásérzet jelenik meg
• elmúlik a „nehéz test” érzés
• megerősödik az akaraterőd
• sokkal könnyebb nemet mondani az ételre
• tisztul a napfonat (önbizalom, erő, célkitartás)
• javul az önkép és az önszeretet
A gyertyáim 90%-ban magas rezgéssel gyógyítanak, a test csak követi a változást. 😇
🔥 A maradék 10% a TE erőd
A gyertya energiájának 10%-át NEKED kell hozzáadnod, mert a szabad akaratodba én nem szólhatok bele.
Ez a 10% a következő energiákból áll:
🌟 Hit - hogy befogadod a gyógyulást
💛 Szeretet – hogy elengeded a belső hiányt
🔥 Szorgalom – végigviszed a gyújtási folyamatot
🤍 Bizalom – hagyod, hogy a fény dolgozzon
Ezek együtt aktiválják a teljes transzformációt.
👶 Ha 8 év alatti gyermek számára gyújtod
• helyette neked kell megadnod a szándékot
• A gyermek nevét foglald bele az Igébe, és utána kétszer mondd el az igét a névvel 😇
🕯️ Égetési útmutató :
• A gyertyát 13. napon keresztül kell égetni❗️
• Minden nap: 5-10 perc
• Utolsó nap: hagyjad teljesen leégni
• A maradék viaszt és kanócot el kell ásni, hogy a Földanya megtisztítsa és átalakítsa a felszabadított energiákat
🔮 Minden Gyújtáskor mondandó IGE :
„A testem könnyű, tiszta és szabad.
Az akaraterőm erős, a döntéseim tiszták.
Elengedem a múlt terheit, a testem megújul.
A fény erőt ad, a változás bennem megszületik.
Karcsú, egészséges és erős vagyok. Úgy legyen.”
⏳ Meddig támogat a Fogyás & Önkontroll Támogató Gyertya?
A Fogyás & Önkontroll Támogató Gyertya mélyen, rétegről rétegre dolgozik, hogy feloldja az érzelmi evés mintáit, megerősítse a napfonatot, és visszaadja a tested könnyedségét.
A gyertya hatása két fő szakaszban bontakozik ki:
🔥 1. Aktív égetési idő : 13 nap
A 13. napos égetés alatt a gyertya minden alkalommal:
• égeti a régi energetikai súlyokat
• tisztítja a napfonat-csakrát
• oldja az érzelmi evés gyökerét
• aktiválja az önkontroll energiáját
• erősíti az anyagcserét és a belső tüzet
• növeli az akaraterőt és a motivációt
💚Ez a szakasz a mély átalakulás időszaka.💚
✨ 2. Utóhatás : 7 nap
Miután a gyertyát az utolsó napon hagyod teljesen leégni, energiája a következő 7 napban tovább dolgozik:
• stabilizálja a változásokat
• megerősíti az új szokások energetikai lenyomatát
• lezárja a kitisztított aurarétegeket
• fenntartja az önkontroll és akaraterő rezgését
Ez a szakasz a rögzítés és megerősítés időszaka.
🌟
Összesen: 20 nap aktív támogatás és energetikai védelem
A gyertya teljes időtartama:
13 nap égetés + 7 nap utóhatás = 20. nap támogatás + arra a hónapra védelem 🙏🏻🔅🤗
🕯️ Ez alatt a 20 nap alatt a gyertya:
• elindítja a fogyást támogató energetikai folyamatokat
• feloldja a régi blokkokat
• megnyitja a könnyed testrezgést
• és stabilizálja a tudatos önkontroll energiáját
⭐ Tanácsos használat – Fogyás & Önkontroll Támogató Gyertya:
A gyertya hatása akkor a legerősebb, ha rendszeresen, egymás után több ciklusban használod.
🔥 Ajánlott időtartam:
3–6 hónapon keresztül, minden hónapban 1 teljes gyertyát végigégetve.
Ez biztosítja, hogy:
• az érzelmi evés mintái feloldódjanak
• a napfonat energiája megerősödjön
• az önkontroll és akaraterő stabilan beépüljön
• a fogyás energetikailag tartós legyen
• a test könnyed, harmonikus rezgésbe kerüljön
A 3–6 hónapos folyamat egy mély, tartós átalakulást indít el, amely már nem csak a testet, hanem a gondolkodást és a lélek erejét is átprogramozza. ❗️
Bármilyen kérdésed van, fordulj hozzám bizalommal 🙂
Ez a gyertya a női teremtő erő, az élet szent lángja. A fény, amely új kezdetet és áldást hoz az életedbe.🌷
❗️Gyertya használata előtt állapotfelmérés szükséges ❗️
🔸Ez a gyertya segíti a testet, lelket és szellemet, hogy összhangba kerüljön a fogantatás energiájával.
🔆Támogatja a női szervezetet, a hormonrendszer egyensúlyát, a méh és petefészkek energetikai tisztulását,valamint a férfi oldalról is harmonizálja az életenergia és termékenység áramlását.
•Energiája finoman, de határozottan megnyitja az élet útját,és segít abban, hogy a vágyott gyermek lelke békében megérkezzen.
🔆Mit végez energetikailag :
•Ez a gyertya a fogantatás fénykapuját megnyitja és harmonizálja a test, lélek és szellem szintjén mindazt, ami a termékenységet gátolhatja.
🔺Testi szinten:
• Energetikailag tisztítja és újraaktiválja a női és férfi nemi szerveket (méh, petefészkek, here, prosztata).
• Segíti a hormonrendszer egyensúlyát, különösen a női ciklust és a termékenységi energia területén.
• Támogatja a méh véráramlását, energiaellátását és befogadó képességét, hogy a fogantatás természetesen megtörténhessen.
• Erősíti a DNS- és sejtszintű regenerációt, ami segíti az új élet befogadását.
🔸Lelki és érzelmi szinten:
• Feloldja a múltbeli traumákat, vetélések, elutasítás vagy félelem energiáit.
• Oldja azokat a blokkokat, amelyek tudattalanul gátolják a gyermek érkezését („nem vagyok kész”, „nem érdemlem meg”, „félek, hogy nem sikerül”).
• Megtisztítja az anyai és apai ősök energiáját, hogy ne öröklődjön tovább a félelem, veszteség vagy fájdalom mintája.
• Segíti a párkapcsolat energetikai egységét, hogy a két fél lelke összehangban tudjon teremteni.
🌸 Spirituális szinten:
• Megnyitja a szakrális és szívcsakra közötti energiaáramlást, ami a szeretetből születő élet kulcsa.
• Erősíti az égi kapcsolódást, hogy a hogy a gyermek lelke biztonságosan megérkezhessen a Földre.
• A női energiákat lággyá, befogadóvá, ugyanakkor erőssé és bizalmassá teszi.
• Stabilizálja a férfi energiákat és megnyitja az életadás fénycsatornáját.
• Védelmet nyújt a negatív energiák, szorongás és külső befolyások ellen, hogy a fogantatás tiszta szeretetből történhessen.
🌕 Energetikai összhangot teremt a pár között:
A gyertya energiája egyesíti a két fél lelkét egy közös teremtő rezgésben,ahol megszülethet a harmónia, a bizalom és a közös élet szándéka.
💞 Kinek ajánlott?
• Pároknak, akik gyermeket szeretnének.
• Olyan nőknek, akiknek eddig nehezen sikerült teherbe esni.
• Olyan férfiaknak, akik termékenységi problémákkal küzdenek.
• Mindenkinek, aki szeretettel hívná be a gyermek lelkét az életébe.
🌕 Amikor más gyújtja meg a gyertyát
•Ezt a gyertyát meggyújthatja a leendő édesanya, édesapa vagy mindkettő egyszerre.
•Ha a pár együtt gyújtja meg, az energia még erősebbé válik,mert a szeretet és az egység rezgése fokozza a fogantatás energiáját!
❗️🧚Minden Gyújtáskor mondanó ige:
„Lélek, aki vársz odafent,
Hívunk (hívlak) téged szeretettel.
Jöjj a fénybe, jöjj közénk (hozzám),
Élet szüless, áldás legyél.
Úgy legyen!
🔥 Égetési útmutató:
• Égetési idő: 20 nap
• Napi égetés: 5–10 perc elegendő.
• Utóhatás: 5 napig tart, a gyertya energiája ekkor is dolgozik.
• A gyertyát a 20. napon teljesen le kell égetni, majd a maradék viaszt ásd el a kertben vagy a természetbe , hogy az energia visszatérjen a Földanyához és az Univerzumhoz, akik átalakítják és életenergiává formálják. 🌿
🌸 Hosszú távú folyamat
•A gyertya 6 hónapon keresztül dolgozik mélyen a test és lélek szintjén.
•Ez idő alatt havonta 1 gyertyát szükséges elégetni.
•A fogantatás bármelyik hónapban megtörténhet valakinek kevesebb idő kell, másnak több,de minden egyes gyertya közelebb visz a csodához. 🙏🏻😇
💛 Energetikai programozás
Minden gyertyát egyedileg, szeretettel és fénnyel programozok,hogy a termékenység energiáját megnyissa, a testet és lelket egységbe hozza,és a gyermek lelkét a lehető legszebb rezgésben hívja be.
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig tűzálló alátéten vagy lábasba tedd, mert a viasz szétfolyik!!
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
• A gyertya égetése alatt érezhető lehet melegség, bizsergés, könnyek vagy megkönnyebbülés – ez a gyógyulás természetes része.
Spirituális üzenet neked tőlem 🙏🏻😍
„A csoda már úton van.
A fény életet teremt,
és ahol szeretet van, ott megszületik az áldás.🫄🎁❤️
⏳ Utóhatás
A gyertya energiája az égetés befejezése után sem szűnik meg, hanem még további 5 napon keresztül az energia ott van körülötted, így összesen 25 napot támogat és védelmez! 😇
Ez a különleges gyertya a nyugalom, a béke és a szeretet energiáját hordozza. Segít elcsendesíteni a belső feszültséget, enyhíti a szorongást, és támogatja a koncentrációt.
✨ Gyermekeknél:
• csökkenti a nyugtalanságot és a túlzott pörgést,
• biztonságérzetet és szeretetteljes energiát sugároz,
• támogatja a türelmet és a harmonikus fejlődést.
✨ Felnőtteknél:
• segít oldani a belső káoszt és a szétszórtságot,
• támogatja a fókuszt, a nyugodtabb gondolkodást,
• békét hoz a mindennapokba, hogy könnyebb legyen az önelfogadás és a kapcsolatokban való jelenlét.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 8 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 perc – 1 óra hosszan hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (8.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„E láng békéje ölelje át a lelket.
Csillapítsa a zajt, hozza el a nyugalmat.
Szeretet és fény kísérjen, türelem és harmónia vezessen.
Úgy legyen.”
👉 Ha felnőtt gyújtja meg a gyertyát a gyermekért, akkor kétszer kell elmondania az igét.
👉 8 év alatti gyermeknél a gyertyát mindig a szülő gyújtsa meg.
👉 8 év felett, ha a gyermek képes rá, saját maga is meggyújthatja szülői felügyelettel!!
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
Meddig támogat a gyertya?
A gyertyát 8 napon keresztül kötelező napi 1 alkalommal meggyújtani.
Nem szükséges mindig azonos időpontban, a lényeg a napi rendszeresség.❗️
A gyertya energiája a 8 nap letelte után sem szűnik meg, hanem az utóhatása még további 12 napon keresztül aktívan dolgozik.
👉 Fontos tudni: egyetlen gyertya összesen 20 napon keresztül erősen támogatja az illetőt – a gyertyát meggyújtó személyt, vagyis a gazdáját.
Égetési idő: 8 nap
Teljes hatás : 20 nap
📦 Szállítási információk
🇷🇴 Románián belül
✔️ Házhozszállítás
✔️ Utánvételes fizetés elérhető (a csomag átvételekor fizetsz)
🇭🇺 Magyarországra
✔️ Házhozszállítás elérhető
❗ Szállítás / Postázás nem ingyenes
🌍 Külföldre (EU, UK) a szállítás díja külön kerül felszámításra.
🇬🇧
ENGLISH TRANSLATION
Ez a különleges gyertya a béke, nyugalom és feltétel nélküli szeretet energiáját hordozza.
Segít enyhíteni a belső feszültséget, csökkenti a szorongást, és támogatja a fókuszt és koncentrációt.
✨ Gyerekeknek:
• csökkenti a nyugtalanságot és a hiperaktivitást,
• biztonságérzetet és szeretetteljes energiát hoz,
• támogatja a türelmet és a harmonikus fejlődést.
✨ Felnőtteknek:
• segít felszabadítani a belső káoszt és a mentális túlterheltséget,
• támogatja a fókuszt és a tisztább gondolkodást,
• több békét hoz a mindennapokba, megkönnyítve az önelfogadást és az érzelmi jelenlétet.
Minden gyertya kézzel készül, gyógynövényekkel, fűszerekkel, kristályokkal és gondosan válogatott színekkel.
Minden gyertyát személyesen programozok a konkrét cél szolgálatára.
👉 Aki meggyújtja a gyertyát, az lesz a használója – a gyertya erősíti a szándékát és támogatja őt.
🔥 Égési utasítások
• Égessük a gyertyát 8 egymást követő napon.
• Minden nap 30 perctől 1 óráig égjen, majd oltsd el.
• Az utolsó napon (8. nap) hagyd a gyertyát teljesen elégni.
• A maradék viaszt és kanócot temesd el a földbe, hogy a gyertya energiája visszatérjen a Földanyához és az Univerzumhoz.
✨ Ima a gyertya meggyújtásakor ✨
“Legyen a láng békéje a lélek ölelése.
Csendesítse a zajt és hozza el a nyugalmat.
Szeretet és fény vezéreljen, türelem és harmónia vezessen utamon.
Így legyen.”
👉 Ha egy felnőtt gyújtja meg a gyertyát a gyermek helyett, az imát kétszer kell elmondani.
👉 8 év alatti gyermekek esetén a gyertyát mindig a szülő gyújtsa meg.
👉 8 év feletti gyermekek szülői felügyelettel maguk is meggyújthatják.
⚠️ Biztonsági előírások
• Mindig helyezd a gyertyát egy kis tányérra vagy hőálló felületre, ha esetleg megolvadna és kifolyna.
• Soha ne hagyd a gyertyát felügyelet nélkül – tűzveszélyes lehet.
• Gyermekektől és háziállatoktól távol tartandó.
⏳ Meddig támogat a gyertya?
• A gyertyát naponta egyszer kell meggyújtani 8 napon keresztül.
• A pontos idő nem számít – csak a napi következetesség. ❗
• A 8 nap után a gyertya energiája további 12 napig dolgozik.
👉 Összesen egy gyertya 20 napig támogatja használóját.
Égési idő: 8 nap
Teljes energetikai hatás: 20 nap
📦 Szállítási információk
🇷🇴 Románián belül
✔️ Házhozszállítás
✔️ Utánvétes fizetés elérhető (a csomag átvételekor fizetsz)
🇭🇺 Magyarországra
✔️ Házhozszállítás elérhető
❗ A szállítás nem ingyenes
🌍 Nemzetközi (EU, Egyesült Királyság)
A szállítási díjak a célállomástól függően érvényesek.
🇷🇴
ROMÁN FORDÍTÁS
Ez a különleges gyertya a nyugalom, béke és szeretet energiáját hordozza.
Segít megnyugtatni a belső feszültségeket, csökkenti a szorongást és támogatja a koncentrációt.
✨ Gyerekeknek:
• Csökkenti a nyugtalanságot és a hiperaktivitást,
• Biztonságérzetet és szeretetteljes energiát nyújt,
• Támogatja a türelmet és a harmonikus fejlődést.
✨ Felnőtteknek:
• Segít megszabadulni a belső káosztól és a mentális túlterheltségtől,
• Támogatja a koncentrációt és a tiszta gondolkodást,
• Több békét hoz a mindennapi életbe, elősegítve az önelfogadást és a jelenlétet a kapcsolatokban.
Minden gyertyát kézzel készítek, gondosan válogatott növényekkel, fűszerekkel, kristályokkal és színekkel.
A gyertyákat személyesen programozom, hogy beteljesítsék céljukat.
👉 A gyertyát meggyújtó személy lesz a „gazdája” – a gyertya megerősíti a szándékát és energetikailag támogatja.
🔥 Égési utasítások
• A gyertyát 8 egymást követő napon kell égetni.
• Minden nap hagyja égni 30 percig – 1 óráig, majd oltsa el.
• Az utolsó napon (8. nap) hagyja a gyertyát teljesen elégni.
• A megmaradt viaszt és kanócot el kell ásni a földbe, hogy a gyertya energiája visszatérjen a Föld Anyához és az Univerzumhoz.
✨ Ima / megerősítés a meggyújtáshoz ✨
„Legyen ennek a lángnak a békéje a lélek ölelése.
Csendesítse a zajt és hozza el a nyugalmat.
Szeretet és fény kísérjen, türelem és harmónia vezessen.
Így legyen.”
👉 Ha egy felnőtt gyújtja meg a gyertyát a gyermek helyett, az imát kétszer kell elmondani.
👉 8 év alatti gyermekek esetén a gyertyát mindig a szülő gyújtja meg.
👉 8 éves kor után a gyermek felügyelettel egyedül is meggyújthatja.
⚠️ Biztonsági információk
• Helyezze a gyertyát egy hőálló tányérra vagy tartóra.
• Ne hagyja a gyertyát felügyelet nélkül.
• Tartsa távol gyerekektől és állatoktól.
⏳ Meddig tart a gyertya támogatása?
• A gyertyát naponta egyszer kell meggyújtani, 8 napon keresztül.
• Nem szükséges ugyanabban az időpontban – a következetesség a fontos. ❗
• A 8 nap után a gyertya energiája további 12 napig dolgozik.
👉 Összesen egy gyertya 20 napig biztosít energiát.
Égési idő: 8 nap
Teljes hatás: 20 nap
📦 Szállítási információk
🇷🇴 Romániába
✔️ Házhozszállítás elérhető
✔️ Utánvétes fizetés elérhető
🇭🇺 Magyarországra
✔️ Házhozszállítás elérhető
❗ A szállítás nem ingyenes
🌍 Nemzetközi (EU, Egyesült Királyság)
A szállítási díjak külön kerülnek kiszámításra.
🕯️ Skrizofénia Támogató Gyertya – „Az elme Csendesítője”
Ez a gyertya segít elcsendesíteni a zaklatott elmét, csillapítani a zavaró hangokat és gondolatokat. Békét, nyugalmat és védelmet hoz a léleknek. Nem gyógyít, de energetikai és spirituális támogatást nyújt azoknak, akik ilyen kihívásokkal élnek.
✨ Energiái támogatják:
• a belső béke és nyugalom megtalálását,
• a zavaró gondolatok és hangok enyhítését,
• a szorongás és félelem csökkentését,
• az auravédelem és a belső erő megerősítését.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 12 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 perc – 1 óra hosszan hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (12.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a láng békét és csendet hoz.
Elűzi a zajt és a félelmet,
megnyugtatja az elmém és a lelkem. Úgy legyen.”
⚠️ Fontos tudnivaló
Ez a gyertya nem helyettesít semmilyen orvosi vagy pszichológiai kezelést, hanem spirituális kiegészítésként használható a belső béke és védelem támogatására.
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
❗️Extra információ:
A Szkizofrénia elleni gyertya esetében az, hogy nincs utóhatás, több mély energetikai okra vezethető vissza főleg abból fakad, hogy ez a gyertya azonnali, intenzív tisztító energiával dolgozik, nem pedig hosszú lecsengéssel.
Spirituális szinten ez így értelmezhető:
1️⃣ Közvetlen beavatkozó energia
Ez a gyertya nem „lassan dolgozik”, mint pl. a bőség vagy tanulás gyertyák, hanem erőteljesen, az adott időszak alatt fejti ki a hatását.
Amikor a 12 nap letelik, az energia lezárja a folyamatot, hogy a személy aurája ne maradjon nyitott, és ne legyen sérülékeny.
2️⃣ Védelmi mechanizmus
A szkizofrénia energetikailag gyakran „többszintű csatorna-nyílást” jelent (pl. hangok, látomások, idegen energiák), és a gyertya célja, hogy ezeket bezárja, elcsendesítse, egyensúlyba hozza.
Ha lenne hosszú utóhatás, az energetikai kapu nyitva maradna, ami túlterhelné a tudatot — ezért a Fény csak a gyertya égése alatt dolgozik, nem utána.
3️⃣ Stabilizáló, földelő energia
Ez a gyertya lezáró rezgésű, vagyis amit megtisztít, azt rögtön le is zárja és földeli.
Nincs szükség utóhatásra, mert a hatása a 12 nap alatt teljesen kiteljesedik, és utána a személy energiamezeje „megpecsételődik”, stabil állapotban marad.
Röviden:
A nincs utóhatás ebben az esetben pozitív jel — azt mutatja, hogy a gyertya nagyon magas frekvencián dolgozik, és pontosan addig, amíg biztonságos. ☝️😊
Égési idő: 12 nap
🕯️Ez a gyertya segít megtisztítani azokat a blokkokat, amelyek gátolják a pénz és a bőség szabad áramlását. Energiája megnyitja az utat az anyagi biztonság, a jólét és a szerencse felé.
✨ Energiái támogatják:
• az anyagi nehézségek és akadályok elengedését,
• a pénz és a bőség bevonzását,
• az anyagi stabilitás és biztonság megteremtését,
• a szerencsés lehetőségek megnyílását.
Minden gyertyát Saját kézzel készítek Fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 10 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 perc – 1 óra hosszan Hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (10.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot Ássza el a földbe.ezzel a gyertya energiáját visszaadja. a Földanyának és az Univerzumnak,.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a gyertya feloldja az akadályokat,
Megnyitja az utat a bőség előtt.
A pénz és a jólét szabadon áramlik hozzám.
Anyagi biztonságban élek. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermekek és állatok ne legyenek a közelben.
Égetési idő: 10 nap