Ez a gyertya az egyik legerősebb tisztító és védelmező gyertya. Segít eltávolítani a rontásokat, átkokat, ártó szándékokat és minden olyan negatív hatást, amely kívülről érkezik. Miközben tisztít, védelmet is ad, hogy a negatív energiák ne térhessenek vissza.
✨ Energiái támogatják:
• átok, rontás, ártó szándék feloldását,
• a megszálló energiák eltávolítását,
• az aura megerősítését és a védelem kiépítését,
• a tiszta, békés energiák visszaállítását.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 5 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 perc – 1 óra hosszan hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó ( 5.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a gyertya feloldja a rontást és az átkot.
Megtisztítja lelkemet és otthonomat,
és erős védelemmel vesz körül. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
🕯️ Fontos információ a gyertyák színéről
A gyertyák színe kis mértékben eltérhet a képeken látható árnyalatoktól. Ez teljesen természetes, és nincs hatással a gyertya minőségére, működésére vagy energetikai céljára.
Mivel a gyertyák kézzel készülnek, és az alapanyagok beszállítónként, illetve gyártási tételenként enyhén eltérhetnek, nem mindig lehetséges ugyanazt a színárnyalatot tökéletesen reprodukálni.
✨ A gyertya összetétele, programozása, szándéka és hatása minden esetben ugyanaz marad, ezért a színárnyalatbeli különbségek miatt nincs ok aggodalomra. Köszönjük megértésedet és bizalmadat! 💚🍀
🛡️ Védelem :
Utóhatása nincs, vagyis a gyertya energiája az égetés befejezésével lezárul.
Ugyanakkor a gyertya által létrehozott védelmi pajzs 22 napon keresztül megmarad, és megóvja a gyertyát meggyújtó személyt a negatív energiáktól. 😇
Égetési idő: 5 nap
🕯️Ez a gyertya a pihentető, nyugodt alvás energiáját hordozza. Segít elcsendesíteni az elmét, oldani a feszültséget és békét hozni a léleknek, hogy az alvás mélyebb és regenerálóbb legyen.
✨ Energiái támogatják:
• a könnyebb elalvást,
• a mélyebb és pihentetőbb alvást,
• a rossz álmok és zavaró energiák elengedését,
• a reggeli feltöltődést és békésebb ébredést.
Minden gyertyát Saját kézzel készítek Fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 8 napon keresztül percet kell égetni.
• Minden nap 10-15 percet Hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (8.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨Minden gImádság gyújtáskor: ✨
„E láng fénye békét és pihenést hoz.
Elcsendesíti az elmém, tiszta álmokat ad.
A lélek megnyugszik, az alvás mély és gyógyító lesz. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermekek és állatok ne legyenek a közelben.
Égetési idő: 8. nap
Utóhatás: 8. nap
Összesen a gyertya 16 napon keresztül támogat, plusz arra a hónapra védelem 🔅🙏🏻🧚😇
Ez a gyertya a bőség, a pénz és a jólét energiáját hordozza. Segít megnyitni az utat az anyagi stabilitás felé, és bevonzani a szerencsét, a lehetőségeket és a pénz áramlását.
✨ Energiái támogatják:
• a pénzzel kapcsolatos blokkok oldását,
• a pénz és a bőség bevonzását,
• az anyagi biztonság megteremtését,
• a szerencsés lehetőségek megnyílását.
🔮 Fontos tudnivaló a használatról
A bőség gyertya akkor a legerősebb, ha előtte tisztítás történik. ❗️❗️
• Ha a házban, a személyen vagy a családban erős negatív hatások vannak (rontás, átok, megszállók, nehéz energiák, durva mágiák), akkor a bőség gyertya először ezeket kezdi el tisztítani, és csak utána tud teljes erejével a pénzáramlásra hatni!
💸 A legjobb eredmény érdekében ajánlott a Bőség Gyertya használata előtt 1️⃣
✨Teljes Energetikai Tisztító Gyertya, vagy
✨Mágia Múlt / Jelen / Jövő Gyertya, + Rontás & Átoktörő Gyertya védelemmel használata.
+ 1 lehetőség: foglalj hozzám időpontot
🌿 Meglátásom szerint, ha valakin erős negatív energetikai hatások, blokkok vagy ártó szándékú energiák vannak jelen, akkor ezek akadályozhatják a bőség és az anyagi lehetőségek beáramlását az életébe.
✨ Ezért fontos először az energetikai akadályok eltávolítása és tisztítása. Amikor ezek oldódnak, a Bőség Gyertya energiája könnyebben tudja támogatni a bőség, a jólét és az új lehetőségek megnyílását.
😇Minden ember helyzete egyedi, ezért szükség esetén állapotfelméréssel segítek meghatározni, hogy melyik tisztítás vagy gyertya lehet a legmegfelelőbb az adott élethelyzetben.
👉 Ugyanakkor minden bőség gyertyát úgy programozok be, hogy amíg ég és utóhatása tart, folyamatosan tisztítsa a pénzzel kapcsolatos blokkokat is., és közben bevonzza a bőséget.
Így akkor is működik, ha előtte nem végez külön tisztítást, de tudni kell, hogy ilyenkor a gyertya első napjaiban inkább a tisztítás zajlik.
A gyógyító mágikus gyertyák nem egyszer használatosak! Ajánlott minden hónapban 1 db gyertyát meggyújtani!
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 6 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 perc – 1 óra hosszan hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (6.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a gyertya feloldja a bőség útjának akadályait.
Megnyitja a pénz és a jólét áramlását,
szerencsét és lehetőségeket hoz életembe. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
🕯️ Fontos információ a gyertyák színéről
A gyertyák színe kis mértékben eltérhet a képeken látható árnyalatoktól. Ez teljesen természetes, és nincs hatással a gyertya minőségére, működésére vagy energetikai céljára.
Mivel a gyertyák kézzel készülnek, és az alapanyagok beszállítónként, illetve gyártási tételenként enyhén eltérhetnek, nem mindig lehetséges ugyanazt a színárnyalatot tökéletesen reprodukálni.
✨ A gyertya összetétele, programozása, szándéka és hatása minden esetben ugyanaz marad, ezért a színárnyalatbeli különbségek miatt nincs ok aggodalomra. Köszönjük megértésedet és bizalmadat! 💚🍀
• Meddig Támogat a gyertya ?
A gyertyát 6 napon keresztül kötelező napi 1 alkalommal meggyújtani.
Nem szükséges mindig ugyanabban az időpontban, a lényeg a napi rendszeresség.
A gyertya energiája a 6 nap letelte után sem szűnik meg, hanem az utóhatása még további 16 napon keresztül aktívan dolgozik.
👉 Fontos tudni: egyetlen gyertya összesen 22 napon keresztül erősen támogatja az illetőt – a gyertyát meggyújtó személyt, vagyis a gazdáját.
✨ Mire számíts bőség terén?
• Apró szinkronicitások: váratlan meghívás, kis ajándék, pénz visszajáró, valaki meghív kávéra, kapsz egy kedvezményt.
• Új lehetőségek: ismerősök felajánlanak munkát, projektet, ügyfelet, vagy olyan ajtók nyílnak meg, amikre nem is gondoltál.
• Pozitív jelek: pénzszimbólumok (érmék, bankjegyek, számok mint 8, 88, 888, 28, 44), négylevelű lóhere, zöld szín ismétlődése.
• Energetikai változás: belső nyitottság, hogy „kaphatok”, könnyebbnek érzed az áramlást.
😇 Hogyan tudod felismerni, hogy működik?
1. Figyeld a 6 nap alatt: minden apró szerencsés történés számít → jegyezd le egy füzetbe!
2. Naplózz: írd le minden nap, történt-e valami kicsi plusz (pl. valaki megdicsért, kapsz egy kedves szót, könnyebben intéztél el valamit).
3. Utóhatás: ne feledd, hogy a bőség gyertya nem csak a 6 nap alatt dolgozik → hanem 16 nap a teljes kibontakozás. Ezért figyelj a következő 2-3 hétben is.
4. Érzelmi állapot: ha elkezdesz felszabadultabb lenni a pénz, lehetőségek, jövő terén → az már a gyertya jele, hogy nyitja a bőség áramlását.
👇🏻Fontos hozzáállás:
• Fogadd el a kicsit is → lehet, hogy először csak apróság jön (pl. találsz pénzt, olcsóbban kapsz valamit), de ez a bőség első lépése.
• Köszönd meg minden nap → minden kis ajándékot, szerencsét hálával erősítesz fel.
• Ne erőltess semmit → a bőség természetes áramlás, a gyertya megnyitja, de hagyd, hogy magától érkezzen.
🙏 A hálaadás + teljes leégetés a legerősebb kombináció, mert:
• A hála megnyitja és megsokszorozza a bőség energiáját (minél inkább köszönetet mondasz, annál több áramlik).
• A teljes leégetés pedig lezárja a kört, nem marad félmunka, minden energia felszabadul a gyertyából.
😇Hálaadó lezárás a bőség gyertyánál
Az utolsó napon, amikor már közel van a végéhez, mondd el ezt :
🙏🏻„Hálás vagyok minden bőségért, amit kaptam és kapok.
Köszönöm a látható és láthatatlan ajándékokat.
A gyertya lángjával minden szándékom teljesül,
és a bőség áramlik hozzám most és mindig.
🔮 Mit tehetsz a maradék viasszal?
1. Földbe ásás 🌱
• Ez a legszebb megoldás, mert a Föld „visszaveszi” és átalakítja a gyertya energiáját.
• Így az, amit elindítottál, gyökeret ereszt a valóságban.
• Bőség gyertya maradékát érdemes kertbe, virágföldbe, növény mellé tenni → ez szimbolikusan a bőség növekedését segíti.
Elengedés – vízbe dobás 💧
• Ha úgy érzed, teljesen le akarod zárni, folyóvízbe (patak, folyó) is elengedheted.
• Ezzel átadod az áramlásnak → bőség gyertyánál különösen erős, mert a pénz és energia is áramlás.
⚠️ Mit ne tegyél:
• Ne dobd simán a kukába, mert az olyan, mintha „kidobnád az energiát”
🔥Égési idő: 6 nap
Ez a gyertya. az egyik legerősebb tisztító és gyógyító gyertya,, amely a függőségek gyökerét oldja, és segít az, önkontroll, a hit és a tiszta tudat, helyreállításában.
Energiája azokat az embereket támogatja, akik szeretnének, megszabadulni a szenvedélybetegségektől,önromboló mintáktól.
🔸Mit végez a gyertya energetikai szinten:,
• Mélyen, kitisztítja a test, lélek és elme függőségi lenyomatait.
• Feloldja az, energetikai láncokat,melyek a függőséget táplálják.
• Segíti a, belső erő, hit és akarat, újraépítését.
• Megtisztítja az aurát a, sötét, lehúzó energiáktól és megszálló lenyomatoktól.
• Erősíti a, szív- és napfonatcsakrát,hogy a személy visszanyerje önmagát.
• Tisztítja a, vért, májat, vesét és idegrendszert energetikai szinten,hogy a test is újra harmonikusan működhessen.
• Erősíti a szabad akaratot és a gyógyulás vágyát,
• Segíti az önuralmat, a bűntudat és a szégyen elengedését.
• Belső békét és világosságot hoz a tudatba, hogy az ember újra önmagára találjon.
♦️Amikor más gyújtja meg a gyertyát,
Ezt a gyertyát, nemcsak az érintett személy, gyújthatja meg, hanem, egy hozzátartozó, barát vagy szeretett lélek, is, aki szívből szeretné segíteni a gyógyulását,
Mivel a függőséggel küzdők sokszor, elvesztették a hitet és az akaratot,,a szeretetből meggyújtott gyertya, átveszi helyettük a szándékot,.
🕯️ Aki a gyertyát meggyújtja az adott illetőnek:
• mondja el kétszer annak a személynek a nevét, akinek a gyertya szól,
• majd egyszer az alábbi igét, amibe belefoglalod a nevét is!👇🏻
Tisztuljon meg (név) teste, lelke és elméje minden kötéstől.
Fény vegye át a sötétség helyét,
Erő szülessen benne újra,
Szabaduljon és gyógyuljon.
Úgy legyen.
Minden Gyújtásnál Mondandó ige:
Tisztuljon meg testem, lelkem és elmém minden kötéstől.
Fény vegye át a sötétség helyét,
Erő szülessen bennem újra,
Szabaduljak és gyógyuljak.
Úgy legyen.
🔥 Égetési Útmutató
• Égetési idő: 20 nap
• Napi égetés: 5–10 perc elegendő
• Utóhatás: nincs, de az energia az égetés ideje alatt rendkívül erősen dolgozik.
• ❗️Mindennap 20 napon átkötelezően gyújtsd meg egyszer a gyertyát❗️
🌟 Hosszú távú folyamat
🔸Ez a gyertya mély gyógyulási és átalakulási folyamatot indít el, nem pillanatnyi hatást.A teljes megtisztulás és stabil erő visszatéréséhez
👉 6 hónapon keresztül havonta 1 gyertyát szükséges meggyújtani.❗️
Minden alkalommal egyre mélyebb szinteken tisztít,és fokozatosan bontja le a függőség mögött álló energetikai mintákat.❗️
🙏 Spirituális Üzenet
•Ez a gyertya a sötétségből a fénybe való visszatérés jelképe.
Segíti az embert, hogy megbocsásson önmagának,
elengedje a múlt terheit, és újra hinni tudjon abban,
hogy képes a változásra.
•A lángja a remény, az újjászületés és a szeretet lángja.
Minden egyes gyújtásnál az Univerzum fénye kapcsolódik be a gyógyulási folyamatba.
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig tűzálló alátéten, lábasba égesd, mert szétfolyhat❗️
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
• A gyertya égetése alatt érezhető lehet erős energiaáramlás, sírás, megkönnyebbülés, dührohamok, rosszullét,hányás, hasmenés, fejfájás, kedvtelenség…
❗️Ez a tisztulás természetes része❗️
🔆Minden gyertyát személyesen programozok be, hogy a gyógyulást és a szabad akarat megerősödését szolgálja. Minden darab egyedi, szeretettel és fényenergiával készült.❤️😇
🪶 Fontos tudnivaló:
A 20-ik napon miután a gyertya teljesen leégett,
a maradék viaszt és a kanócot ásd el a kertben vagy a természetben,
hogy visszaadd az energiát a Földanyának és az Univerzumnak,
akik átalakítják, megtisztítják és visszaforgatják azt fényenergiává.
❌Soha ne dobd ki a gyertyát a kukába❗️
🕯️Vizsga- és Tanulást Segítő Gyertya – „Fókusz és tiszta elme”
Ez a gyertya a koncentráció, tiszta gondolkodás és tudás befogadásának energiáját hordozza. Segít elcsendesíteni a zavaró gondolatokat, erősíti a memóriát, és támogatja a szellemi frissességet, hogy a tanulás hatékonyabb és könnyebb legyen.
✨ Energiái támogatják:
• a koncentráció és figyelem erősítését,
• a memória és megértés javítását,
• a vizsgák előtti stressz oldását,
• a tanulás közbeni nyugodt, fókuszált állapotot.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 12 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 20–25 percet hagyja égni, majd oltsa el.
• A 12. napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
👶 Gyermekek használata
• 8 év alatti gyermekeknél a gyertyát mindig a szülő gyújtja meg, majd kétszer kimondja a gyermek nevét, és utána elmondja az igét. A gyermek ismételheti a szülővel együtt.
• 8 év feletti gyermekek már saját kezűleg is meggyújthatják a gyertyát, de szülői felügyelet kötelező. Ilyenkor a gyermek mondja ki az igét, vagy ismétli a szülő után.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Elmém tiszta, figyelmem erős,
a tudás könnyen áramlik belém.
Úgy legyen, úgy legyen, így lesz.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
🔮
Meddig támogat a gyertya?
A gyertyát 12 napon keresztül kötelező napi 1 alkalommal meggyújtani.
Nem szükséges mindig azonos időpontban, a lényeg a napi rendszeresség.❗️
A gyertya energiája a 12 nap letelte után sem szűnik meg, hanem az utóhatása még 14 napon keresztül aktívan dolgozik.
👉 Fontos tudni:
egyetlen gyertya összesen 26 napon keresztül erősen támogatja az illetőt – a gyertyát meggyújtó személyt, vagyis a gazdáját.
⏳ Égetési idő: 12 nap
📦 Szállítási információk
🇷🇴 Románián belül
✔️ Házhozszállítás
✔️ Utánvételes fizetés elérhető (a csomag átvételekor fizetsz)
🇭🇺 Magyarországra
✔️ Házhozszállítás elérhető
❗ Szállítás nem ingyenes
🌍 Külföldre (EU, UK) a szállítás díja külön kerül felszámításra.
Ez a gyertya segít megtisztítani az életet a múltból hozott, jelenben lévő és jövőre irányított mágikus hatásoktól. Oldja az átkokat, rontásokat, negatív befolyásokat, és védelmet nyújt, hogy a jövő tisztán és szabadon épülhessen.
✨ Energiái támogatják:
• a múltból hozott átkok, rontások és kötődések feloldását,
• a jelenben ható negatív energiák tisztítását,
• a jövőre irányuló ártó szándékok megszüntetését,
• a védelmet és a tiszta energiák áramlását.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 7. napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 perc – 1 óra hosszan hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (7.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a gyertya megtöri a múlt kötelékeit,
megtisztítja a jelent, és védi a jövőt.
A fény szabaddá tesz, a szeretet utat mutat. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
⏳ Utóhatás
A gyertya energiája az égetés után sem szűnik meg, hanem még további 11 napon át aktívan dolgozik.
Így a teljes folyamat alatt a múltból hozott terhek, a jelen akadályai és a jövőre vetített gátló energiák mind fokozatosan feloldódnak.
Összességében a gyertya 18 napon keresztül támogatja a gazdáját (7 nap aktív égetés + 11 nap utóhatás).
🕯️Ez a gyertya segít megtisztítani azokat az akadályokat és energiákat, amelyek lassítják vagy gátolják a ház eladását. Bevonzza a megfelelő vevőt, megnyitja az új lehetőségeket, és gyorsítja a folyamatot.
✨ Energiái támogatják:
• az érdeklődők bevonzását,
• a bizalom és a harmónia megteremtését a vevő és az eladó között,
• az eladási folyamat felgyorsítását.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 14 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 30 perc – 1 óra hosszan hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (14.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a gyertya megnyitja az utat.
Elengedi az akadályokat, bevonzza a vevőt.
Gyorsan és könnyedén talál gazdára ez a ház. Úgy legyen.”
❗️🌀 Használat szettben❗️
A legeredményesebb hatás érdekében a Ház Eladását Segítő Gyertyát érdemes a Ház Tisztító Gyertyával együtt használni.
👉 Elsőként a Ház Tisztító Gyertyát kell meggyújtani, mert az eltávolít minden negatív hatást, megszállót, szellemet, rontást vagy átkot.
👉 Ha ezek nincsenek megtisztítva, a Ház Eladás Gyertya először ezeket próbálja megoldani, és nem tud teljes mértékben az eladásra fókuszálni.❗️
Ezért ajánlott szettben használni: előbb tisztítás, utána eladás.❗️
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
⏳ Utóhatás
A gyertya energiája az égetés után is dolgozik, még 14 napon keresztül aktívan támogatja az eladás folyamatát.
Így összesen 28 napon keresztül segíti a gyertyát meggyújtó személyt és az adott ingatlan energiáját.
Égetési idő: 14 nap
Ez a gyertya fényburokkal védi a gyermeket minden negatív energiától, ártó szándéktól és láthatatlan befolyástól. Energiája szeretetet, biztonságot és békét hoz, miközben tisztán tartja a gyermek auráját.
✨ Energiái támogatják:
• a gyermek védelmét a negatív energiáktól és ártó szándékoktól,
• a démoni és megszálló hatások eltávolítását,
• a fény, szeretet és béke megerősítését a gyermek körül,
• a nyugodt alvást és a biztonságos fejlődést.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 10 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap kb. 30–40 percig hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a ház közelében, ezzel visszaadva az energiát a Földanyának és az Univerzumnak, akik ezt a rezgést megtisztítják és átalakítják fényben és szeretetben.
• A gyertyát meggyújtáskor mondják ki a gyermek nevét kétszer, ezzel erősítve a védelmi energiát.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a láng védelmez és óv,
(gyermek neve) körül fényburok ragyog.
Minden sötétség eltűnik, csak a szeretet marad,
Békében, biztonságban növekszik tovább. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig szülői felügyelet mellett használják.
• 8 éves kor felett a gyermek meggyújthatja a gyertyát, de kizárólag szülő jelenlétében.
• Soha ne hagyják a gyertyát olyan helyen, ahol eldőlhet vagy tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében felügyelet nélkül.
⏳ Utóhatás
A gyertya energiája az égetés befejezése után sem szűnik meg, hanem még további 12 napon keresztül aktívan védi a gyermeket.
Ez idő alatt erősíti az angyali oltalmat, támogatja a nyugalmat és a biztonságot, valamint távol tartja a negatív hatásokat.
Így a gyertya összesen 22 napon át óvja és támogatja a gyermeket (10 nap aktív égetés + 12 nap utóhatás).
⏳ Égetési idő: 10 nap
Ez a gyertya megtisztítja az otthont a negatív energiáktól, a beragadt, nehéz rezgésektől és a nem kívánt szellemi hatásoktól. Energiája fényt, békét és harmóniát hoz a térbe, miközben védelmi burok alakul ki a ház körül.
✨ Energiái támogatják:
• a negatív energiák, átkok és rontások feloldását,
• a démoni és megszálló erők eltávolítását,
• az otthon légkörének megtisztítását,
• a béke, harmónia és szeretet megerősítését,
• a védelem felállítását az ártó szándékokkal szemben.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 4 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap kb. 1 óra hosszát hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó 4-ik napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a ház közelében, hogy a Földanya elnyelje a nehéz energiákat és átalakítsa őket.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a láng fénybe borítja otthonom,
Minden árnyék, démon és megszálló eltűnik.
Tiszta a tér, béke honol benne,
Fény és szeretet árad minden szegletbe. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy tűzálló edénybe vagy alátétre.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
⏳ Égetési idő: 4 nap
Teljes Energetikai Tisztítás Gyertya Szett (4 db)
Ez a szett a legerősebb tisztító és harmonizáló gyertya összeállítás. Egy teljes folyamatot ad: megtisztítja a testet, a lelket, az aurát és a csakrákat minden negatív hatástól, majd feltölti a fény és a szeretet energiájával.
✨ Energiái támogatják:
• a megszálló energiák, átkok, rontások, negatív hatások eltávolítását,
• a belső blokkok és félelmek feloldását,
• az aura és a csakrák teljes tisztítását,
• a test és a lélek harmonizálását,
• a pozitív energiák, szeretet és fény befogadását.
🔮 A szett különlegessége:
• 3 gyertya kifejezetten tisztításra van programozva. Ezek eltávolítják a nehéz energiákat, oldják a blokkokat és felszabadítják a lelket.
• A 4. gyertya más színű, és különleges szerepe van: harmonizál, feltölti a testet és a lelket fényenergiával, szeretettel, nyugalommal és pozitív erővel.
👉 A 4 gyertyát Egyszerre kell meggyújtani, mert így működik a teljes folyamat: tisztítás + harmonizálás + feltöltés.
🔥 Égetési útmutató
• A szettet 6 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 1 óra hosszÉgjenek át a gyertyák, majd oltsa el.
• Az utolsó (6.) napon mind a négy gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócokat ássa el a földbe, ezzel az energiát visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ MINDEN Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a négy láng megtisztítja testemet és lelkemet.
Eltávolít minden sötétséget, oldja a blokkokat,
és fényben, szeretetben, békében tölt fel. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyákat mindig helyezze kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolynak, biztonságban legyenek.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhatnak.
• Gyermekek és állatok ne legyenek a közelben.
Égetési idő: 6 nap
Ez a gyertya segít megnyitni az utat az új lehetőségek, a siker és a szerencse felé. Támogatja a fejlődést, a pozitív változásokat, és bevonzza azokat a helyzeteket, embereket és alkalmakat, amelyek előrébb visznek az életben.
✨ Energiái támogatják:
• új kapuk és lehetőségek megnyílását,
• a sikeres döntések meghozatalát,
• a szerencsés találkozásokat és eseményeket,
• az önbizalom és a hit megerősödését.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 6. napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 10-15 perc hosszan hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó (6.) napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Minden gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a gyertya új kapukat nyit meg előttem.
Sikert, szerencsét és lehetőségeket hoz az életembe.
A fény utat mutat, a szerencse mellém áll. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermekek és állatok ne legyenek a közelben.
Égetési idő: 6.nap
Ez a gyertya a Nyugalom, a lelki béke és a tisztánlátás energiáját Hordozza. Segít lecsendesíteni a zakatoló gondolatokat, oldja a belső feszültséget, és megnyitja a harmadik szem energiáját, hogy tisztábban lásd önmagad és az előtted álló utat.
✨ Energiái támogatják:
• A belső béke és nyugalom megteremtését,
• A feszültség és szorongás oldását,
• Az intuíció és tisztánlátás erősítését,
• A spirituális vezetéshez való kapcsolódást.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.❗️
🔥 Égési útmutató
• A gyertyát 7 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap 15–20 percet Hagyja égni, majd oltsa el.
• A 7. napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Lelkem békében nyugszik,
Elmém tisztán látja az utat.
Úgy legyen, úgy legyen, így lesz.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy kisebb edénybe vagy alátétre, hogy ha szétfolyna, biztonságban legyen.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
🔮
Meddig támogat a gyertya?
A gyertyát 7 napon keresztül kötelező napi 1 alkalommal meggyújtani.
Nem szükséges mindig azonos időpontban, a lényeg a napi rendszeresség.❗️
A gyertya energiája a 7 nap letelte után sem szűnik meg, hanem az utóhatása még 14 napon keresztül aktívan dolgozik.
👉 Fontos tudni:
Egyetlen gyertya összesen 21 napon keresztül erősen támogatja az illetőt – a gyertyát meggyújtó személyt, vagyis a gazdáját.
⏳ Égési idő: 7 nap