Ez a gyertya erős védelmet nyújt minden manipuláció, befolyásolás és ártó szándék ellen. Energiája megtisztítja az aurát a külső irányítás, pszichikai támadások és a rejtett szellemi kötődések hatásaitól, miközben fényburokkal vesz körül. Hatékony munkahelyi és családi manipuláció esetén is, amikor mások rejtetten vagy nyíltan próbálnak irányítani, befolyásolni.
✨ Energiái támogatják:
• a manipuláció és rejtett irányítás feloldását,
• a szellemi támadások és rontások eltávolítását,
• a démoni és megszálló hatások megszüntetését,
• a belső erő és önállóság megerősítését,
• a biztonságos, tiszta energetikai tér kialakítását.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 9 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap kb. 30–40 percig hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a ház közelében, ezzel visszaadva az energiát a Földanyának és az Univerzumnak, akik ezt a rezgést megtisztítják és átalakítják fényben és szeretetben.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a láng minden manipulációt felold,
Befolyás és sötét szándék többé rám nem hat.
Fény vesz körül, szabadságban élek,
Védelemben, erőben, biztonságban maradok. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze tűzálló edénybe vagy alátétre.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében felügyelet nélkül.
⏳ Utóhatás
A gyertya energiája a 9 napos égetés után sem szűnik meg, hanem még további 8 napon keresztül aktívan dolgozik.
Ez idő alatt erősíti a védelmi pajzsot, tisztán tartja a teret és leválasztja a manipulációs szálakat.
Így a gyertya összesen 17 napon át védi és támogatja a gazdáját (9 nap aktív égetés + 8 nap utóhatás).
⏳ Égetési idő: 9 nap
Ez a gyertya támogatja az új vállalkozás elindítását, segít lebontani az akadályokat, és megnyitja az utat a siker, a bőség és a jó lehetőségek felé. Energiája erősíti a kreativitást, a kitartást és a szerencsét, hogy az új kezdet stabil alapokon induljon. Kifejezetten ajánlott új üzlethelyiség, bolt vagy webshop megnyitása előtt, hogy fényben és áldásban induljon az út.
✨ Energiái támogatják:
• az indulásnál felmerülő akadályok feloldását,
• a bőség, pénz és siker bevonzását,
• a kreativitás és inspiráció felerősítését,
• a jó lehetőségek és támogató emberek megérkezését,
• a vállalkozás stabil és hosszú távú fejlődését,
• az új üzleti utak, boltok és webshopok áldásban való elindítását.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 11 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap kb. 30–40 percig hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a ház közelében, ezzel visszaadva az energiát a Földanyának és az Univerzumnak, akik ezt a rezgést megtisztítják és átalakítják fényben és szeretetben.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a láng megnyitja az utat előttem,
Minden akadály eloszlik, sikerre lépek.
Vállalkozásom fényben növekszik,
Bőség, lehetőség és áldás kíséri. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze tűzálló edénybe vagy alátétre.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében felügyelet nélkül.
⏳ Utóhatás
A gyertya energiája a 11 napos égetés után sem szűnik meg, hanem még további 12 napon keresztül aktívan dolgozik.
Ez idő alatt támogatja a bőség és a siker energiáját, erősíti a kitartást, valamint megnyitja az utat az új lehetőségek felé.
Így a gyertya összesen 23 napon át segíti és támogatja a gazdáját (11 nap aktív égetés + 12 nap utóhatás).
⏳ Égetési idő: 11 nap
Ez a gyertya a rákbetegek és daganatos betegségek támogatására készült, hogy erőt, békét és fényt adjon a gyógyulás útján. Energiája segít elengedni a félelmeket, oldani a testi-lelki blokkokat, és erősíti a hitet a gyógyulásban. A lángja reményt, szeretetet és védelmet sugároz a beteg és családja számára.
✨ Energiái támogatják:
• a félelmek és szorongások oldását,
• a testi és lelki blokkok feloldását,
• a gyógyító erők megerősítését,
• a szeretet és béke áramlását a beteg körül,
• a hit és a remény fenntartását a gyógyulás idején.
Kifejezetten ajánlott kezelések előtt és után is meggyújtani, hogy a beteg megerősítve érezze magát, és könnyebben elengedje a nehéz energiákat.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 10 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap kb. 30–40 percig hagyja égni, majd oltsa el.
• Ha a beteg nem tudja magának meggyújtani a gyertyát, hozzátartozója gyújtsa meg helyette, és mondja ki a beteg nevét kétszer, ezzel erősítve a gyógyító energiát.
• Az utolsó napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a ház közelében, ezzel visszaadva az energiát a Földanyának és az Univerzumnak, akik ezt a rezgést megtisztítják és átalakítják fényben és szeretetben.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a láng erőt és fényt ad,
(beteg neve) körül béke és szeretet árad.
Minden félelem szertefoszlik,
Gyógyulás útján fényben járok. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig szülői felügyelet mellett használják.
• 8 éves kor felett a gyermek meggyújthatja a gyertyát, de kizárólag szülő jelenlétében.
• Soha ne hagyják a gyertyát olyan helyen, ahol eldőlhet vagy tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében felügyelet nélkül.
⏳ Utóhatás
A gyertya energiája a 10 napos égetés után sem szűnik meg, hanem még további 17 napon keresztül aktívan dolgozik.
Ez idő alatt támogatja a gyógyulási folyamatot, erősíti a lelki békét és a reményt, valamint fény- és szeretetenergiát közvetít a gazdájának.
Így a gyertya összesen 27 napon át kíséri és támogatja az illetőt (10 nap aktív égetés + 17 nap utóhatás).
⏳ Égetési idő: 10 nap
Ez a gyertya támogatja a test természetes vérkeringését és segít oldani a zsibbadás mögötti blokkokat. Energiája serkenti a vitalitást, a szabad áramlást és az életerőt a test minden területén.
✨ Energiái támogatják:
• a vérkeringés javítását, az elakadások feloldását,
• a zsibbadás enyhítését és a blokkolt energiák felszabadítását,
• az életerő és vitalitás erősítését,
• a test és lélek harmóniájának helyreállítását.
Minden gyertyát saját kézzel készítek fűszerek, gyógynövények, kövek és a megfelelő színek felhasználásával. A gyertyákat én programozom be, hogy a céljukat szolgálják.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt szolgálja, az ő szándékát erősíti.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 7 napon keresztül kell égetni.
• Minden nap kb. 30–40 percig hagyja égni, majd oltsa el.
• Az utolsó napon a gyertyát hagyja teljesen leégni.
• A maradék viaszt és a kanócot ássa el a földbe, ezzel a gyertya energiáját visszaadja a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtáskor mondandó ige ✨
„Ez a láng feloldja a blokkokat,
Életerőm szabadon áramlik testemben.
Minden zsibbadás megszűnik, egészség árad belém.
Fényben, erőben és harmóniában élek. Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók
• A gyertyát mindig helyezze egy tűzálló edénybe vagy alátétre.
• Soha ne hagyja felügyelet nélkül, mert tüzet okozhat.
• Gyermek és állat ne legyen a közelében.
⏳ Utóhatás
A gyertya energiája az égetés befejezése után sem szűnik meg, hanem még további 8 napon keresztül aktívan dolgozik.
Ez idő alatt támogatja a vérkeringés helyreállítását, a zsibbadás enyhítését és a test energiaáramlásának harmonizálását.
Így a gyertya összesen 15 napon át segíti a gazdáját (7 nap aktív égetés + 8 nap utóhatás).
⏳ Égetési idő: 7 nap
Ez a gyertya a szív és a vérkeringés energetikai gyógyítását és harmonizálását szolgálja.
Segít lecsillapítani a feszültséget, helyreállítani a test természetes ritmusát,
és megnyitja a szívcsakrát a szeretet, béke és hála energiájának befogadására. 💗
A láng rezgése a nyugalom, a gyógyulás és az érzelmi egyensúly energiáját hordozza,
így mindenféle szívpanasz, vérnyomás-ingadozás vagy érzelmi megterhelés esetén segít helyreállítani a harmóniát.
Támogatja és segíti:
🔹 Szívbetegségek esetén: segíti a szív energetikai gyógyulását, a vérkeringés harmonizálását, az érzelmi terhek oldását (amik gyakran fizikai tünetekké válnak).
🔹 Magas vérnyomás esetén: nyugtató, lecsendesítő, stresszoldó energiát közvetít.
🔹 Alacsony vérnyomásnál: finoman aktiválja és erősíti az életenergiát, hogy kiegyensúlyozottabb legyen az áramlás.
🔹 A szívcsakra megtisztítását és feltöltését,
🔹 A szeretet, önelfogadás és megbocsátás energiáját,
🔹 A test-lélek egyensúlyának helyreállítását,
🔹 A szívritmus és vérnyomás energetikai kiegyenlítését,
🔹 A testben és lélekben felgyülemlett feszültség oldását,
🔹 A nyugodt, kiegyensúlyozott érzelmi állapot megteremtését.
• A gyertya segít megnyitni a szívet ❤️ hogy a szeretet újra szabadon áramolhasson,és a test visszataláljon természetes, békés ritmusába.
🧿 Minden gyertyát saját kézzel készítek, természetes gyógynövények, fűszerek, kövek és színek felhasználásával.
A gyertyát programozom, hogy pontosan azt az energiát közvetítse, amire a gyújtó személynek szüksége van.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt tisztítja, védi és gyógyítja a láng energiája.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 10. napon keresztül égesd.
• Minden nap 30–60 percig hagyd égni, majd oltsd el.
• Az utolsó napon hagyd teljesen leégni.
• A maradék viaszt és kanócot temesd el a földbe – ezzel visszaadod a gyertya energiáját a Földanyának és az Univerzumnak.
✨ Gyújtási ige:
„E láng békéje töltse el a szívem,
távozzon belőlem minden feszültség és fájdalom.
Áramoljon bennem szeretet, hála és élet,
szívem dobbanjon a béke ritmusára.
Úgy legyen.”
⚠️ Biztonsági tudnivalók:
• Mindig tűzálló alátétre helyezd vagy egy edénybe mert a viasz meg folyik !!
• Ne hagyd őrizetlenül.
• Ne égesd huzatban gyermek vagy állat közelében.
Utóhatás:
A gyertya energiája az égetés után is tovább dolgozik 13. napig,erősíti a szívcsakrát, harmonizálja a vérnyomást és fenntartja a szeretet, béke és hála rezgését.
Összesen 23. napon át támogat a gyertya! 😇
Hasnyálmirigy • Vércukor harmonizálás • Belső egyensúly • Szeretetenergia helyreállítása
🔺A cukorbetegséghez kapcsolódó energetikai blokkok nem csak a testet érintik a lélek, az érzelmek és az energiamező is hatalmas szerepet játszanak benne.
•Ez a gyertya a cukoranyagcsere energetikai gyökerét kezeli, és 7 szinten harmonizálja a test és a lélek rendszerét.
•A benne lévő fűszerek, gyógynövények és kövek a hasnyálmirigy, a napfonat-csakra és a szeretetenergia rezgésével dolgoznak.
🌟 HATÁSA 7 SZINTEN
💎1. Fizikai test :
• a vércukorszint energetikai stabilizálása
• a hasnyálmirigy „energiatüze” beáll
• csökkenhet a hirtelen ingadozás
• javulhat az emésztés és a belső folyadékáramlás
• a test megnyugszik, kevésbé reagál szélsőségesen
💎2. Érzelmi test :
• oldja a „hiányérzetből evés” energiamintáját
• csökkenti az érzelmi ingadozásokat
• támogatja a belső békét és megnyílást
• a szeretetlenség-érzés gyökerén dolgozik
💎3. Mentális test:
• tisztítja a túlterheltség és túlfelelősség mintáit
• segít megnyugodni gondolatban
• oldja a stressz miatti vércukor-ingadozást
💎4. Energetikai test:
• helyreállítja a napfonat-csakra rezgését
• erősíti a belső életerőt
• megtisztítja a hasnyálmirigy energiamezőjét
💎5. Asztrál test:
• feloldja a korábbi életekből hozott hiányprogramokat
• gyógyítja az önértékeléshez kapcsolódó sebeket
💎6. Fénytest :
• emeli a test rezgésszintjét
• segít tisztább kapcsolatba kerülni a fény energiájával
💎7. Lélek szintje:
• a lélekbe égett hiány és keserűség oldása
• visszaállítja az „édes energiák” befogadását
• szeretet, önbecsülés és belső öröm rezgése aktiválódik
✨ Milyen változásokat fogsz érezni?
• nyugodtabb testérzet
• kevesebb ingadozás a hangulatban
• csökken az érzelmi evés és a sóvárgás
• több szeretet és béke belül
• erősebb stabilitás érzése
• tisztulás a hasnyálmirigy körüli energiában
• kellemes „meleg fény” érzés a napfonatnál
• kiegyensúlyozottabb lesz a napi energiaszint
A gyertya 90%-ban energiarezgéssel gyógyít,
a test pedig követi az energetikai javulást.
🔥 A maradék 10% a TE erőd
A szabad akaratodba nem szólhatok bele
ezért a gyertya erejének utolsó 10%-át neked kell hozzáadnod:
🌟 Hit – hogy befogadod a gyógyulást
💛 Szeretet – hogy elengeded a belső hiányt
🔥 Szorgalom – végigviszed a gyújtási folyamatot
🤍 Bizalom – hagyod, hogy a fény dolgozzon
Ezek együtt indítják el a valódi változást. 😇
👶 Ha 8 év alatti gyermek számára gyújtod:
• helyette neked kell átadni a szándékot
• az igébe bele kell foglalni a nevét
Ez biztosítja, hogy az energia pontosan oda jusson, akinek szánod.
🕯️ Égetési útmutató:
• A gyertyát 18.napon keresztül kell égetni
• Mindennap: 5-10 perc
• Utolsó nap: hagyd teljesen leégni
• A maradék viaszt és a kanócot ÁSD EL a ház közelében
Ez visszaadja az energiát a Földanyának, aki megtisztítja és átalakítja.
🔮 Minden Gyújtáskor mondandó IGE :
„ Bennem helyreáll a szeretet és az egyensúly.
A testem megnyugszik, a vércukrom harmóniába kerül.
A szeretet és életerő szabadon áramlik bennem.
Minden sejtem fényben fürdik egészséges vagyok, védett vagyok. “
⏳ Meddig támogat a Cukorbetegségek (Magas & Alacsony) Támogató Gyertya?
💎A Cukorbetegségek Támogató Gyertya hosszú és mély energetikai folyamatot indít el a testben és a lélekben.
Nemcsak a vércukorszintet harmonizálja, hanem a hasnyálmirigy, a napfonat-csakra és a szeretetenergia teljes rendszerét is.
A gyertya hatása két szakaszra épül❗️
🔥 1. Aktív égetési idő – 18 nap
A 18 napos égetés alatt a gyertya minden alkalommal:
• tisztítja és harmonizálja a hasnyálmirigy energiáját
• kiegyenlíti a vércukor-ingadozás energetikai okait
• megnyugtatja a hormonrendszert
• oldja a szeretetlenség és hiányérzet gyökereit
• tiszta, meleg energiát visz a napfonat-csakrába
• stabilizálja az érzelmi hullámzásokat
Ez az időszak a mély tisztulás és harmonizálás szakasza.
✨ 2. Utóhatás – 13 nap
A gyertya energiája az utolsó napon való teljes leégés után is tovább dolgozik.
A következő 13 napban önállóan:
• rögzíti az új energetikai mintákat
• stabilizálja a vércukorszint egyensúlyát
• megerősíti a belső békét
• lezárja a tisztított aurarétegeket
• fenntartja az egyensúly, szeretet és stabilitás rezgését
Ez a szakasz a megerősítés és kiegyenlítődés időszaka.
🌟 Összesen: 31 nap aktív támogatás és energetikai védelem
A gyertya teljes hatásideje:
18 nap égetés + 13 nap utóhatás = 31 nap támogatás
Ez a 31 napos folyamat:
• megtisztítja a vércukorszint ingadozásának energetikai gyökerét
• kiegyenlíti a test és a lélek reakcióit
• stabilizálja a hormonrendszer rezgését
• visszahozza a szeretet és béke frekvenciáját
A gyertya ezáltal egy mély, szeretetteljes, változást hoz létre.
💎Tanácsos használat – Cukorbetegségek (Magas & Alacsony) Támogató Gyertya
•Ez a gyertya nemcsak egy egyszeri energetikai tisztítást végez, hanem folyamatos harmonizálást és stabilizálást biztosít a test és a lélek számára.
Éppen ezért:
🔥 Havi rendszerességgel is használható.🔥
A gyertya teljes 31 napos ciklusa
(18 nap égetés + 13 nap utóhatás)
tökéletesen lefedi egy teljes hónap energetikai folyamatát.
A havi használat célja:
• a vércukorszint tartós energetikai egyensúlya
• a hasnyálmirigy folyamatos támogatása
• az érzelmi ingadozások kiegyenlítése
• a szeretetenergia stabilizálása
• a lassú, mély gyógyulási folyamat fenntartása
A rendszeres, havi használat olyan, mintha
minden hónapban újra beindulna a stabilizáció,
de az előző hónap eredményeire építve.
Ezért ajánlott:
⭐ 1 gyertya havonta, folyamatos használattal.
Így a test és lélek hosszú távon is egyensúlyban marad, a gyertya pedig minden hónapban új, friss energiával dolgozik rajtad.
Bármilyen kérdésed van , fordulj hozzám bizalommal 💚😇
Ez a különleges, gyógyító rezgésű gyertya a fül energiáinak megtisztítását és a hallás harmonizálását szolgálja. Segít megszüntetni a fülben érzett zúgást, sípolást, nyomást és energetikai zajokat, amelyek gyakran stresszből, félelemből vagy túlzott energetikai terhelésből fakadnak.
A gyertya energiája a Jó Isten gyógyító fényével és szeretetével dolgozik, megtisztítva mindazt, ami a hallás, a megértés és a belső béke útjában áll.
✨ Támogatja és segíti:
• a fül energiáinak gyógyulását és harmonizálását,
• a hallás finom rezgéseinek helyreállítását,
• a torok- és kommunikációs csakra tisztulását,
• a jobb és bal fül energetikai egyensúlyát,
• a negatív energetikai hatások, megszállók, démoni zajok és energetikai zavarok eltávolítását,
• a lelki zajok elcsendesítését,
• a belső béke, a tiszta hallás és isteni útmutatás érzékelését.
• A gyertya segíti az isteni üzenetek meghallását, ugyanakkor védelmet biztosít a nem kívánt energetikai frekvenciákkal szemben.
🧿 Minden gyertyát saját kezemmel készítem természetes alapanyagokból – gyógynövények, fűszerek, ásványok és a négy elem energiájának felhasználásával.
A gyertyát egyedileg programozom be, hogy pontosan azt az energiát közvetítse, amire a gyújtó személynek szüksége van.
👉 Aki a gyertyát meggyújtja, az lesz a gyertya gazdája – őt védi, tisztítja és támogatja a gyertya fénye.
🔥 Égetési útmutató
• A gyertyát 18. napon keresztül kell égetni.
• Minden nap gyújtsd meg, és hagyd égni legalább 10–15 percig.
• Az utolsó napon hagyd, hogy teljesen leégjen.
• A megmaradt viaszt és kanócot temesd el a földbe, ezzel visszaadva az energiát a Földanyának és az Univerzumnak.
Gyújtási ige:
„E fény hozza el a békét a fülembe,
törölje el a zúgást, a zajt és a fájdalmat.
A Jó Isten szeretete tisztítson,
hallásom legyen újra tiszta és szent.
Úgy legyen.”
👉 Ha valaki másért gyújtod meg, mondd el az igét kétszer és a nevét !
👉 Gyermek esetén mindig a szülő gyújtsa meg, szeretetteljes szándékkal.
⚠️ Biztonsági tudnivalók:
• A gyertyát mindig tűzálló alátétre helyezd vagy inkább edénybe mert a viasz szétfolyik !!
• Soha ne hagyd felügyelet nélkül.
• Ne gyújtsd meg huzatban, gyermek vagy állat közelében.
Utóhatás és energetikai időtartam:
A gyertya energiája az égetés befejezte után is tovább dolgozik 8- napig , finoman tisztítja és harmonizálja a hallás és kommunikáció energiáit.
Összesen : 26 . napon át támogat a gyertya! 🙂